Szarvasház logó

2016. december 16.

 
 

Aki emlékszik, az évet a Csurgó-kúthoz vezető túrával kezdtük, így most ott is zárjuk! Óévbúcsúztató túránk a Bakonyalja téli világába enged bepillantást. Elsőként a Himfyek erősségét, a döbröntei Szarvaskő várat keressük fel, ahonnét belátjuk majd a környező lankákat és a távolabbi hegyeket. Elérve az erdőt, követjük a Köves-patakot, és tanulmányozzuk felszínalakító munkáját, valamint a tektonikus mozgásokat. Ez utóbbira utaló, úgynevezett vetőkarcokat is keresünk a patak feletti sziklákon. Közben énekesmadarak csapatai és hollók lesznek útitársaink, a föld pedig a gyerekek örömére csak úgy ontja az Eocén ősmaradványokat (nummuliteszek, azaz Szent László pénzék, kagylók, csigák, magányos korallok). Bár nagy hóra az időjárás előrejelzés alapján nem számíthatunk, jégre mindenképp készülni kell a Csurgó-kút vízesésénél. Ha tartós marad a hideg idő, igazi jégzuhatagot láthatunk a Bakony egyik legnagyobb édesvízi mészkő szikláján! Visszafelé az Ödön-forrásnál egy, a kora-középkorban itt állt falura emlékezünk majd.


Időpont: 2016. december 31. szombat, 10.00 óra

Találkozó: Döbrönte, Szarvasház Turistaház és Oktatóközpont (Fő u. 31.)

TÉRKÉP >>>

Útvonal: Döbrönte – Szarvaskő vára – Názer-malom – Köves-patak – Csurgó-kút – Ödön-forrás – Döbrönte.

Táv: 15 km

Szintemelkedés: 300 m

Időtartam: 5 óra

Részvételi díj: 1000 Ft/fő

Előjelentkezés: a túrára való jelentkezési szándékot 2016. december 30. péntek 17.00 óráig kérjük mindenképp jelezni mailben (szarvashaz@szarvashaz.hu), vagy telefonon (30/919-5868), a név, a létszám, a mobil telefon elérhetőség megadásával. A túra minimum 12 fő jelentkezése esetén indul. A túravezető a jelentkezésről visszaigazolást küld legkésőbb a jelentkezési határidőig!

 

Vár mindenkit szeretettel:

Czibula György

a Bakony-Balaton UNESCO Geopark geotúra-vezetője

A leiratkozáshoz kattintson ide

Weboldal: www.szarvashaz.hu E-mail: szarvashaz@szarvashaz.hu Cím: 8597 Döbrönte, Fő utca 31.
Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-79973/2014
A hírlevelet a Gecko hírlevél rendszerrel küldték.