Szarvasház logó

2016. május 9.

 
 

BADACSONYI GEOTÚRA, 2016. MÁJUS 16.

A Badacsony minden évszakban tartogat meglepetéseket a természeti értékek iránt érdeklődők számára. Feltárul egy több millió éves bazaltvulkán élete, felelevenítjük a kitörések jellegét, intenzitását, és megkeressük a hozzájuk köthető kőzeteket is. A bazaltzsákok, a kőtornyok és a törmeléklejtők számtalan ritka, védett hüllő- és madárfajunk élőhelye. A hegytetőn álló Kisfaludy-kilátóból, valamint több más kilátópontról elénk táruló panorámát szemlélve a Tapolcai-medence, a Káli-medence és a Balaton keletkezésének körülményeit tekintjük át, eközben megcsodálhatjuk a hegy gazdag tavaszi növényvilágát (tölgyesek salamonpecsétjei, bükkösök tüdőfüvei, valamint az elvirágzóban lévő medvehagyma tövei is előkerülnek). Kisfaludy Sándor és Szegedi Róza legendás szerelme mellett a Badacsony számtalan kultúrtörténeti emlékeket idéz. Az ürmös bor titkos receptjéről, a Rózsakő legendájáról, a Rodostó-ház (turistaház) szomorú sorsáról, Ranolder János püspök tevékenységéről, Keresztúry Dezső és Egry József adomáiról mind-mind szó esik majd a túrán.

Időpont: 2016. május 16. (hétfő)

Találkozó: 10.00 óra, Badacsonytomaj, Római út és Kisfaludy Sándor út kereszteződése Térkép >>>

Parkolási lehetőség a találkozóhely közelében biztosított.

Útvonal: Szegedy Róza ház – Rózsa-kő – Bujdosók lépcsője - Kisfaludy-kilátó – Kőkapu - Szegedy Róza ház

Időtartam: kb. 4,5 óra

Táv/szintemelkedés: 9,5 km/400 m

Részvételi díj: 1000 Ft.

Előjelentkezés: május 15. vasárnap18.00 óráig, E-mailben (szarvashaz@szarvashaz.hu) vagy telefonon (06/30 919 5868), a név, a létszám, a mobiltelefonszám megadásával. A jelentkezésről a túravezető visszaigazolást küld legkésőbb a jelentkezési határidő leteltéig. A túra minimum 12 fő jelentkezése esetén indul. A túra résztvevői számára a Tapolcai Tavasbarlang Látogatóközpont kedvezményes jeggyel történő megtekintése biztosított (2000 Ft/fő helyett 1800 Ft/fő). Kérjük a látogatási szándékot is előre jelezni!

Túravezető: Czibula György, a Bakony-Balaton Geopark geotúra-vezetője

 

LOVASTÁBOR DÖBRÖNTÉN

 

Ismét lovas tábort szervez a döbröntei Hotel Hasik Lovarda a Szarvasház Turistaház és Oktatóközponttal együttműködésben

Időpont: 2016. június 26. - július 1.

Részvételi díj: 59.000,-Ft

( nap, 5 éjszaka, teljes ellátással)

Testvérkedvezmény: 5.000.-Ft

Fejleszd Te is lovagló tudásod egy profi csapatban, szerezz páratlan élményeket a Bakonyban! Amit még kínálunk a lovagláson kívül: 

bográcsozás, szalonnasütés, íjászat, csillagles, kriptalátogatás, kalandtúra, kézműveskedés, és még sok minden más

8 évesnél idősebb fiatalok jelentkezését várjuk.

Jelentkezés és érdeklődés:

Hasik Hotel – Döbrönte

Bezzeg József

Telefon: +36 89/569-990

Mobil: +36 30/838-4780

bezzeg.jozsef@hasik.hu

 

Hasik Lovasudvar – Döbrönte

Sasvári Zoltán

Telefon: +36 89/351-100

 Mobil: +36 30/535-9601

hasik@hasik.hu

 

Részletek ...

A leiratkozáshoz kattintson ide

Weboldal: www.szarvashaz.hu E-mail: szarvashaz@szarvashaz.hu Cím: 8597 Döbrönte, Fő utca 31.
Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-79973/2014
A hírlevelet a Gecko hírlevél rendszerrel küldték.